Múlt hét csütörtökön, május 5-én rendezték meg a Magyar Telekom Székházban az IVSZ Vállalati Innováció Konferencia – Change! elnevezésű rendezvényt. Az IVSZ rendezvénye immár negyedik alkalommal hozta közelebb egymáshoz a digitális innovációval foglalkozó illetve aziránt érdeklődő hazai kis-és nagyvállalatokat.

A konferencián számos érdekes és elgondolkodtató téma előkerült, hiszen több mint 10 előadást és közel ugyanennyi kerekasztal beszélgetést hallgathattak végig a résztvevők. Mivel ez tényleg azt jelentette, hogy rengeteg kérdés szóba került az eseményen, ezért mi most hely és idő hiányában nem is térnénk ki az összesre. Helyette csak a szerintünk legérdekesebb témákat foglalnánk össze néhány mondatban. Ettől függetlenül csak ajánlani tudjuk Neked, hogy látogass el az IVSZ honlapjára, ahol az összes előadásról és beszélgetésről készült videó megtekinthető.

IVSZ

E-health

Ifj. Kozmann György a preventív egészségipari innovációkról beszélt a konferencián. Elmondta, hogy a megelőzésre mindig is nagy hangsúlyt fektettek az orvosok, ám a digitalizáció egészen új lehetőségeket nyit meg az egészségiparban. Bemutatta saját terméküket is, mely a WIWE névre hallgat, és valós idejű EKG-t mér, hogy ezzel jelezze előre például a sztrók kockázatát. Emellett pedig azt is elárulta, hogy úgy látja, ebben az iparban két év alatt piacra kell jutni az innovatív termékekkel, mert iszonyú nagy verseny van.

A jó termék még nem garancia

Talán a legtanulságosabb része a konferenciának Lipécz Ádám és Gálffy Csaba beszélgetése volt. Ádám, a Codie alapítójaként őszintén osztotta meg tapasztalatait a hallgatósággal arról, hogy milyen nehézségekkel kell szembenéznie egy cégnek, amikor a dolgok nem teljesen a tervezett ütemben haladnak. Ádámék ugyanis sajnos nem tudták leszállítani terméküket (egy programozásra tanító robotot) határidőre, ami nyilvánvalóan kihívással állította szembe a csapatukat. Mivel azóta úgy tűnik a Codie-nak sikerül újra talpra állnia, ezért a beszélgetésről készült videó megtekintése tényleg nagyon tanulságos lehet.

Innováció

Miért fontos az innovációmenedzsment?

Néhány előadással később Dr. Mogyorósi Péter már arról beszélt, hogy hogyan kerülhetők el az innovációmenedzsmenttel a Codie-jéhoz hasonló váratlan szituációk. Elmondása szerint azért van szükség az innovációmenedzsmentre, mert az üzletemberek és a kutatók két teljesen eltérő nyelvet beszélnek. Előadásában aggasztónak nevezte, hogy a KKV szektorban a cégek gyakran még stratégiával sem rendelkeznek, ami nélkül pedig szinte lehetetlen a kutatás és fejlesztés megtámogatása. Arra is felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy egy vállalkozónak sokkal jobban tisztában kéne lennie a céljaival (pl.: hogy miért akarja védeni a termékét), és átgondoltabbnak kéne lennie, ha innovációról van szó (pl.: szükséges-e egyáltalán védeni a terméket.)

Budapesti startup ökoszisztéma

Biás Csongor Budapestről beszélt a startupok vonatkozásában és a fővárosunkban rejlő potenciálról. Kifejtette, hogy a külföldi, fiatalos és innovatív elmék számára Budapest egy vonzó városnak számít az itteni „bulikultúra” és a pezsgő élet miatt. Azt is elmondta, hogy szerinte a startup ökoszisztémának nem egy zéró összegű játszmának kell lennie, nem versenyként kell rátekinteni, hanem épp ellenkezőleg az lenne a lényeg, hogy létrejöjjön egy pozitív hozadékú hálózatosodás, együttműködés. Megjegyezte, hogy a fővárosi startup ökoszisztéma fejlődése vitathatatlan tény, és ennek kapcsán kitért Budapest néhány erősségére és gyengeségére. Erősségnek tartja, hogy megvannak itthon a példaképek (mint amilyen például a Prezi is), akik visszaadnak saját sikerükből a városnak. Emellett úgy látja, rengeteg a tehetség munkaerő van Budapesten, viszont úgy gondolja, hogy gyakran figyelhető meg fejletlen finanszírozási forma a hazai cégeknél. Túl sok van itthon pályázatokból például, ami pályázatfüggő startupokat eredményez. De a szervezetfejlesztés, a marketing és sales területén is lenne még mit fejlődniük a budapesti cégeknek Biás Csongor szerint. Mindent összevetve azonban ő pozitívan látja a jövőt, és bízik benne, hogy a hazai startup ökoszisztéma tovább folytatja fejlődését.

Azt hiszem kijelenthetjük, hogy az IVSZ Vállalati Innováció Konferencia egy roppant sikeres rendezvény volt, ami bizonyosan hasznos tudással szolgált a résztvevők számára. Újfent csak ajánlani tudjuk Neked, hogy látogass el az IVSZ oldalára, ahol az összes előadás és beszélgetés videója elérhető.

Ha új weblapod szeretnél, vagy csak megújítanád a mostanit, esetleg egy online áruházra vagy valamilyen grafikai munkára lenne szükséged, kérj tőlünk visszahívást! Mi örömmel segítünk Neked terveid megvalósításában.