,,Ígérj alul, teljesíts felül”! – A sikeres email marketing webshopokra szabva

Nemrég megtudhattuk mi is az email marketing nagy titka, most pedig fény derült arra, hogyan is lehet ezt a tudást a webshopok területén is alkalmazni.

Záborszky Mátyás, a Pole Position email marketing szakembere tartott előadást a korábbi helyszínen, a H13 Diák-és Vállalkozásfejlesztési Központban. Mivel a rendezvényen korlátozott volt a férőhelyek száma, sokkal családiasabb és ,,szakmaibb” volt a hangulat, így a résztvevők bátran feltehették kérdéseiket, valamint személyes tapasztalataikat is könnyebben meg tudták osztani a többi érdeklődővel.

h13

Korábban Mátyás az ,,általános tudás világába” vezetett el bennünket, most pedig –mivel egy külön területet, a webshopokat emelte ki- egy sokkal szegmentáltabb réteghez szólt. Követve az épületesség elvét, mi is az előző cikkünk témájához kapcsoljuk ezt az írásunkat. Először tehát a hatásos email marketinget kell elsajátítanunk ahhoz, hogy azt később webshopokra is tudjuk szabni!

A két órás rendezvény keretein belül olyan kérdésekre kaptunk választ, mint:

Hogyan csinálhatunk a látogatóból vásárlót?

Mit küldjünk az érdeklődőnek, hogy rávegyük őket az első vásárlásra?

Mit küldjünk azoknak, akik már vásároltak tőlünk?

Hogyan érhetjük el, hogy megnyissák és elolvassák a leveleinket?

Az egész alapját maga a csali adja, egy olyan érték átadása -remélhetőleg- a leendő ügyfeleknek, ami olyan információt közöl, ami a saját és a vásárló érdeklődési köreinek is releváns. A legfontosabb, hogy ne akarjunk mindenkinek eladni, csak a számunkra legmegfelelőbb személyekre szabjuk ki az egyedi csalinkat. De! A csalink webshopokra szabva már nagyon sokféle lehet, így például: kedvezmény a következő vásárlásból; kombináljuk a vásárlást ingyenes kiszállítással( a minimum rendelési érték jól működhet); kapcsoljunk a termék kiválasztásához útmutatót; kreáljunk akció értesítőt, nyereményjátékot, tesztet (amely támogatja a termékválasztást); készítsünk katalógust. Az értékadás listája ilyen szempontból nagyon hosszú lehet, hiszen ennek a területnek is csak a fantáziánk szabhat határt!

,,Ne többet adj, hanem mást!”

Van egy remek szolgáltatásunk, egy ötletünk, ami még annál is jobb, de felmerülhet bennünk a kérdés, vajon hogyan is fogjunk hozzá. Az előadó szerint a következő lépések a legfontosabbak:

1.: Miután kigondoltuk, mit is tudnánk adni, számoljuk ki, hogy megérné-e!

2.: Csomagoljuk be, alakítsuk ki az ajánlatot!

3.: Csináljuk meg hozzá a feliratkozó oldalakat és űrlapokat!

Ismét visszatér a csali, az érték, mely az előadás egyik legfontosabb tényezője – na és persze a minőségi piacra lépésünk mozgatórugója. Ennek eredményes működéséhez azonban napokra, hónapokra, vagy akár évekre is szükség lehet, hiszen pontosan meg kell tudnunk, ki kell tapasztalnunk, hogy a saját vásárlói körünknek mi is az, ami a leginkább releváns, mi az ami a legnagyobb érték lehet számukra. ,,És ezt a tudást bizony nehéz rövid időn belül elsajátítani…”– mondja Mátyás.

Képzeljünk el egy termékpiramist, ami különböző szintekből tevődik össze és egy bizonyos szinten csak akkor léphetünk feljebb, ha az előzőt már teljesítettük. Ennek a termékpiramisnak legalább két szintből kell állnia, mert így állítható elő számunkra kedvező profit. Alapvetően kell, hogy legyen egy belépő termékünk, mellyel a vásárlót ,,meg tudjuk fogni” , majd találjunk ki egy olyan – akár vissza nem térő – ajánlatot, mellyel a következő fokozatot érhetjük el. Ahogy haladunk a piramis felsőbb szintjeihez, egyre kevesebb vásárlót tudunk elérni, hiszen van egy alapvető lemorzsolódás az értékesítés folyamatában, de mi is jelentősen rontani tudjuk helyzetünket, ha nem megfelelő módszereket alkalmazunk a csalink használata során.

záborszky

Számunkra talán az egyik legkiemeltebb része a rendezvénynek a feliratkoztatással, hírlevelekkel kapcsolatos téma volt, hiszen ezen a téren még Mi is szeretnénk fejlődni annak érdekében, hogy a legjobb tartalmakhoz juthassanak olvasóink.

Így tudunk visszakanyarodni a termékpiramisunkhoz: ha elérjük, hogy a vásárlónk örömmel nyissa meg az általunk küldött levelet, annál nagyobb lesz az esélyünk arra, hogy edukálni tudjuk a piramis felsőbb szintjére.

Milyen titokra derült fény?

,,Minél inkább a felmerülő igényekre gyártok, annál pozitívabb eredményt kapok!”

Ha érdekelnek még olyan részletek, mint: hogyan fogjunk hozzá hírlevelünk összeállításához; milyen sémák léteznek; hogyan szerezhetünk még feliratkozókat és milyen módszereket választhatsz, az előadás anyagából megtudhatod. Szerintünk mindenképpen érdemes feliratkozni, hiszen

,,Értéket kapsz!”

Az előadás anyagához az alábbi oldalon juthatsz hozzá: http://poleposition.hu/

A múltkori alkalom után ez sem okozott csalódást, hiszen még az előzőnél is gyakorlatiasabb volt, és olyan tanácsokat kaptam, melyeket biztosan alkalmazni fogunk a saját területünkön azért, hogy még hatékonyabban és könnyebben tudjunk dolgozni.

Remélem a következő rendezvényre minél előbb sor kerül, és ismét meg tudjuk osztani Veletek élményeinket, tapasztalatainkat!

Köszönöm az előadónak, Záborszky Mátyásnak és a rendezvény szervezőjének, Szesztay Péternek az együttműködést és legfőképpen a gyakorlatorientált workshopot!

Kérdésed van? Ajánlatot kérnél? Itt megteheted!